Levél Jane-nek

Ó Jane, kérlek ne haragudj rám, amiért ilyen butaságokkal nyaggatlak, de egyszerűen nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Mr Darcy irántam tanúsított érdeklődése, már nem a régi. Tudom, hogy ilyenekre még csak gondolnom sem lenne szabad, de ha egyszer úgy félek Jane. Olyan egyedül érzem magam mostanában. Pemberly már korántsem tűnik olyan csodásnak, mint azt előző levelemben írtam neked. Persze ez nem igaz, hiszen ennél szebbet még életemben nem láttam, de a magány fekete fátyolként borul a tájra, mikor az ablakhoz lépek. Csak ez a könyvtársszoba -ahonnan most is papírra vetem gondolataim- szolgál menedékül. Itt, anélkül süllyedhetek mélységes szomorúságomba, hogy bárkit zavarna. Itt ücsörgök naphosszat egy hatalmas fotelben, az ablakon át szemlélve, miként nyeli el a várost a hatalmas zöld mező, és hogyan óvják a kis titkos ösvényeiket a fák a kíváncsi szemek elöl.
Mr Darcy sokat utazik üzleti ügyekben, társaságba jár, ma is éppen egy bálba hivatalos Londonban, nekem meg nincs mit csinálnom.
Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de hiányzik anyánk panaszkodása, a papa humora, Mary borzalmas zongora játéka, Kitty és Lidia nevetése, még a haszontalan vitáik is, de legjobban te hiányzol Jane. Szükségem lenne érett bölcsességedre.


De ne is figyelj rám Jane, te csak légy boldog.

Buta húgod
Lizzy

Drága Jane,

Már számtalanszor akartam válaszolni előző leveledre, de, mint azt gondolom te is tapasztaltad, sajnos nincs elég óra egy napban. Anyánknak igaza volt, egy háztartást vezetni nem is olyan mulatságos feladat, mint gondoltam. Azért nem panaszkodhatom Jane, Pemberly-nél szebb helyett el sem bírnék képzelni. Van, hogy Mr Darcyval naphosszat csak sétálgatunk a birtokon.
Jaj képzeld ma ki kellett hívni az orvost szegény Mr Darcy-hoz. De ne aggódj, nincs komoly baja csak a gyomra rendetlenkedik a kelleténél többet. Bevallom nevettem uram alaptalan félelmén, amit az orvosi vizsgálat iránt tanúsított. Mindazonáltal jó érzés megbizonyosodni néha, hogy Mr Darcy is csak ember. Ő olyan tökéletes tud lenni Jane.
Ó, de mikor látogattok már meg minket Jane? Mr Darcy is hiányolja barátját, mondta is a minap, hogy talán Londonba kellene menjünk párnapra, de én szeretném ha ti jönnétek, Pemberly olyan csodás. Látnod kell. Annál is inkább sürget a dolog, mert Kitti minden levelében megkérdezi, hogy mikor rendezünk egy bált végre. Ha arra gondolok, hogy szegény Mary és szegény apánk is ki van téve Kitti vágyakozásainak, hajlok rá, hogy minél hamarabb eleget tegyek kérésének.
Remélem Mr Bingly is és te is a legjobb egészségnek örvendtek.
Írj minél hamarabb és minél többet drága Jane.

Szerető húgod

Eliza

az őrület széle

Tulajdonképpen meglehetősen rossz lelki állapotnak örvendhetek már napok, vagy talán inkább hetek óta. A mély depresszió és a szerelem küzdenek egymással, vagy talán inkább segítik egymást? Hm...ez elgondolkodtató...

Per pillanat azt hiszem boldog párkapcsolatot ápolok Mr Darcy-val, de ha ez így van akkor miért is nem vagyok boldog? Azt hiszem erre tudom is a választ. Szánalmasan beszűkült az életterem. Elköltöztem egy idegen városba, ahol mindent áthat a húgy szag és, ahol minden négyzetméteren van egy hajléktalan, aki pénzt akar kicsikarni tőlem. (meg másokból...:D) Mindegy egyszóval UTÁLOM ezt a szar várost. És ha ez nem lenne elég apámmal kell laknom...életemben először. Persze szeretem, de nem alkalmas arra, hogy egy lánnyal lakjon és ezzel azt hiszem mindent el is mondtam. Nyáron még jó volt, mert mindennap dolgoztam és a Vidámpark egy külön világ, ahova ha bekerülsz benn is maradsz. (persze csak addig amíg be nem zár...) Igaz, hogy ott nem dönthettem el hogy kikkel akarok barátkozni, és a legtöbben pont olyanok voltak, akikhez normális alap helyzetemben sosem szólnék kettőnél többször, de legalább voltak emberek, akikkel még ha felszínesebben is, de legalább lehetett érintkezni.
Most azonban gyakorlatilag Mr Darcyn és a (szerencsére jófej) barátain kívül nem találkozom egyetlen emberi lénnyel sem. A barátnőimmel csak telefonon tartom a kapcsolatot, de ez meg nem tesz jót a telefonszámlámnak.... nem tehetek róla ha egyszer elkezdek beszél akkor eltart egy darabig míg kifogyok a siránkozásból, na meg nekik is van min szenvedniük szokásunkhoz híven. De ez így csak puszta árnyéka régi kapcsolatunknak...
Persze tudom, hogy ez a fajta elszigeteltség csak és kizárólag az én hibám , mert nem sikerült már megint bevonszolnom a seggem arra a k***szott egyetemre. Mellesleg ezért mindenki utál is. Egyfolytában cseszegetnek hogy menjek be, és kezdjek valamit az életemmel. De nem értik meg hogy elvesztem!!!!! Nem tudom megcsinálni... nem megy.
És itt most nem az agyi kapacitásomat degradáltam le, bár valószínűleg azzal is lehetnek a bajok...
Nincs bennem elég erő. Tavaly egy barátnőmmel nevezzük Larának, elterveztük az életünket és kitaláltuk hogy ehhez pontosan milyen talnulmányokat is kellene folytassunk, de Lara egyedül hagyott, engem pedig elsodortak az új érzelmek amiket Mr Darcy iránt tanusítottam/ok meg persze az a mérhetetlen lustaság, ami még egyszer a sírba visz. Teljességgel hiányzik belőlem a kitartás génje. Tudom én hogy mit kellene tennem csak nem teszem... Érti ezt valaki? Kiborító. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Tuti meghibbanok előbb utóbb.



Miss Eliza

sehol sem lakom

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

(hm...ez azt hiszem erős túlzás volt részemről így elsőre...)


Nos előre jelezném, hogy már több blog írási kísérletem is kudarcot vallott az elmúlt évek során, de sosem vagyok rest újra meg újra nekivágni ennek a nemes feladatnak. Talán most sikerül két bejegyzésnél messzebb jussak...nem lehet tudni...

Biztosan kíváncsiak vagytok/vagy, hogy miért az a címe, hogy -Sehol sem lakom- nos talán mert jelenleg ez a mondat jellemzi leginkább az életemet. Pillanatnyilag ugyanis még nem vagyok hajléktalan-bár ha így folytatom még az is megtörténhet- de nyilvánvaló tény, hogy nem lakom sehol, annak ellenére, hogy gyakorlatilag négy helyen is élek egyszerre. Talán az a legegyszerűbb ha leírom, hogy mi a helyzet.
Májusban felköltöztem kis országunk fővárosába, egy munka miatt a vidámparkban. Szerencsém, hogy apám itt lakik, és így nem kellett albérletet fizetnem. Előtte Szegeden éltem/élek. Igaz, hogy most Pesten vagyis pontosabban Budán lakom, minden személyes holmim a szegedi lakásban maradt pár ruhán kívül semmit nem hoztam fel. Itt egy szobám van (elég kicsi) nincs benne semmi más mint egy darab ágy, (normál méretű) egy darab íróasztal, kettő darab fa szék, egy zsámoly és két ruhatartó állvány (olyan bolti féle). Ez most így elmondva soknak tűnik, de nincs benne semmi otthonos. A ruháim az állvány ellenére bőröndben vannak vagy rossz szokásomhoz híven a földön időznek. A lakás többi része sem nevezhető éppenséggel otthonosnak. Élég csak annyit mondanom róla, hogy még csak tükör sincs. Szerencse, hogy a folyosón a szomszéd ajtaján van egy tükör... Na ez az egyik hely ahol "lakom"
Az amit leginkább otthonomnak tekintek a szegedi lakás természetesen, de ott jelenleg az egyik barátnőm lakik a cuccaimmal (szerencse, hogy ő mert ha más lenne...) no meg nem sokára egy idegen fiú is csatlakozik az albérlők sorához. Bevallom ez nem tölt el a felhőtlen öröm érzésével...
A harmadik hely ahol otthon lehetek Cambridge (UK) ugyanis itt lakik a családom. Az anyukám a három öcsém meg Zoli. Igaz, hogy ide csak 2-3 havonta jutok el jobb esetben, de minden bizonyossággal kijelenthetem, hogy ott érzem magam a legjobban otthon.
És ha ez még nem lenne elég akkor van egy negyedik lakás is és talán pont ebben az utolsóban töltöm leggyakrabban az időmet, itt lakik ugyanis az én Mr Darcyim.
Azt hiszem sikerült mindenkit meggyőznöm arról, hogy nekem tulajdonképpen milyen jó, hogy ilyen sok helyet magaménak érezhetek, de ne döntsön senki elhamarkodottan! Ugyan ki szeretne mindenhol és egyben sehol sem lakni? Én biztosan nem. Sajnos az a fajta ember vagyok aki utálja a változásokat ugyanakkor, minden porcikájával áhítja is őket. Hm...sosem állítottam, hogy normális vagyok.

Most hogy sikerült igencsak terjengősen kifejtem kezdetleges blogom címét, abba is hagynám ezt a bejegyzést és a következőben áttérnék egy másik témára.

Örültem hogy írhattam, már hiányzott...



Miss Eliza