Ó Jane, kérlek ne haragudj rám, amiért ilyen butaságokkal nyaggatlak, de egyszerűen nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Mr Darcy irántam tanúsított érdeklődése, már nem a régi. Tudom, hogy ilyenekre még csak gondolnom sem lenne szabad, de ha egyszer úgy félek Jane. Olyan egyedül érzem magam mostanában. Pemberly már korántsem tűnik olyan csodásnak, mint azt előző levelemben írtam neked. Persze ez nem igaz, hiszen ennél szebbet még életemben nem láttam, de a magány fekete fátyolként borul a tájra, mikor az ablakhoz lépek. Csak ez a könyvtársszoba -ahonnan most is papírra vetem gondolataim- szolgál menedékül. Itt, anélkül süllyedhetek mélységes szomorúságomba, hogy bárkit zavarna. Itt ücsörgök naphosszat egy hatalmas fotelben, az ablakon át szemlélve, miként nyeli el a várost a hatalmas zöld mező, és hogyan óvják a kis titkos ösvényeiket a fák a kíváncsi szemek elöl.
Mr Darcy sokat utazik üzleti ügyekben, társaságba jár, ma is éppen egy bálba hivatalos Londonban, nekem meg nincs mit csinálnom.
Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de hiányzik anyánk panaszkodása, a papa humora, Mary borzalmas zongora játéka, Kitty és Lidia nevetése, még a haszontalan vitáik is, de legjobban te hiányzol Jane. Szükségem lenne érett bölcsességedre.
De ne is figyelj rám Jane, te csak légy boldog.
Buta húgod
Lizzy
Kislanyom! Mindig otthon vagy ott, ahol a csaladod van! Hatha megis raszanod magad egyszer, veszel egy nagy levegot es megnezed mi van a nagyvilagban...nem olyan felelmetes...es milyen izgalmas...
VálaszTörlésMi mindig itt leszunk Neked, hogy mindenben tamogassunk es nagyon-nagyon szeretunk!